2024. május 9., csütörtök |

Magas kontraszt

Hajdúböszörményi Római Katolikus templom

A római katolikus egyházközség a város harmadik legnépesebb gyülekezete. 1852-ig a balmazújvárosi egyházközség fíliája volt; majd az önálló plébánia felállítása után 1861-ben elkezdték az önálló templom felépítését iskola és kántortanítói lakkal együtt.

Az 1863-ra felszentelt egytornyú templom, egyszerű falusias neobarokk épület kevés kora eklektikus beütéssel ma is az utcakép meghatározó eleme. Az egyszerű külső szép katolikus templombelsőt takar. Főbb értékei a fő mennyezeti freskó Szent István halála, a négy főünnep mennyezeti freskót, az ereklyetartó tabernákulum pedig Szent Simplitius csontereklyéjét tartalmazza. Az orgona 1865-ben készült el Váradi Sándor ároktői orgonaépítő mester munkájaként. A főoltárkép Vajk megkeresztelkedését ábrázolja, valamint említésre méltóak még a belsőben elhelyezett szobrok is, mint Jézus Szíve, Mária Szíve, Szent József, Páduai Szent Antal. Az épületet renoválták 1898-ban és 1994-ben. A templom külseje ismét felújításra szorul

      Mint minden templom egyedi értéket képvisel, főleg a helyi lakosság körében és emlékezetében, kora és egyedi értékei pedig mindenképpen védelemre adnak okot.

Legfrissebb hírek

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Május 9. 15:05

Ready4Heat, Települési stratégiák és cselekvési tervek kidolgozása a városok hőellenállóságának javítása érdekében

Május 9. 12:47

Galériáinkból

XVII. Jazz-Blues Jamboree és Nemzetközi sörnapok

Programajánló

Dísznövény és ízek fesztiválja

Május 18. 08:00

Őrültek, haza!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 22. 19:00

Látnivalók

Bocskai István szobor

Hajdúböszörmény - Főtér

Táncoló hajdúk szoborcsoport

Hajdúböszörmény - Főtér