A Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézményt 1959-ben alapították. Először a Kálvineum épületében kapott helyet, majd jelenlegi helyén, a Rákóczi utcán 1973-tól működik. Hangversenytermét '76-ban adták át, mely az utóbbi években jelentős felújításokon ment keresztül a hangverseny-látogatók megelégedésére.
Mint vidéki zeneiskola kezdettől fogva kettős tevékenységet lát el. Első: a zenei oktatás és nevelés, az amatőrzenész-képzés, zeneértő, zeneszerető ifjúság nevelése, valamint a zenei pályára való felkészítés. Második: zenei rendezvények szervezése, hangversenytermünkben komolyzenei hangversenyeket rendezünk rendszeresen. Iskolánk tanárainak és tanulóinak színvonalas munkáját a megyei és országos versenyeken valamint fesztiválokon elért szép eredmények jelzik. A Hajdúböszörményben működő művészeti csoportokban is nagy számban találhatók volt tanítványaink. Az ezredfordulótól az iskola bővítette képzési kínálatát, először a tánc, majd a szín- és képzőművészeti ágakkal. Jelenleg ezeken a tanszakokon több mint 350 tanulója van az intézménynek, akik a város különböző iskoláiban, óvodáiban és a művelődési központban működő telephelyeinken vehetnek részt a művészetoktatásban.
ha nem jelenik meg a video, akkor kattintson a fenti képre
A tehetséggondozás érdekében zenei tanszakokon emelt szintű. ?B tagozatos" képzést nyújtunk azoknak a növendékeknek, akik képességük, élőmenetelük alapján hivatásos képzésre alkalmasak. Számukra kiemelten biztosítjuk a versenyekre készülést. A felvételi vizsgákra, elő felvétel ikre a tanár, szükség esetén zongorakísérő is elutazik a tanulóval. Rendszeresen fellépéseket, bemutatókat szervezünk részükre, hogy a szükséges rutint megszerezzék. Művészeti táborokba, kurzusokra küldjük őket. A zenei ágon továbbtanulók felkészítésére kiegészítő ?B" tagozatos szolfézsfoglalkozásokat tartunk a 4. évfolyamtól kezdve.
A képzőművészeti csoportjaink egyik igen kiemelkedő feladata a pályázatokra való készülés, valamint a különféle kiállításokon való szereplés. Ezeken túl évente tanulmányi kirándulásokon vehetnek részt legtehetségesebb diákjaink. A tánc-, báb- és drámacsoportok bemutatókon, versenyeken bizonyítják tehetségüket. Iskolánkban a tanulók lehetőséget kapnak meglévő képességeik kibontakoztatására, munkájukat szakképzett pedagógusaink segítik. Egyéni, differenciált fejlesztéssel hozzájárulnak ahhoz, hogy akár művészeti iskolába sikeresen felvételizzenek, és záróvizsga tételével plusz pontokat szerezzenek a művészi pályát választók. Az előképző évfolyamain a művészeti ágak közti átjárhatóságot is biztosítjuk, lehetőséget adva a megismerkedésre a gyerekek számára a különböző tanszakokon nyújtott ismeretekkel. Ez lehetőséget nyújt, hogy kiválaszthassa a hozzá legközelebb állót, amihez kedve, s leginkább tehetsége van. Az alapfok évfolyamaiban pedig tudatosan egyetlen tanszak egyre magasabb szintű művelését végezze, mely alapot adhat a sikeres felvételihez is.
Iskolánk felkészít szakirányú továbbtanulásra. Az elmúlt, években mind a zenei, mind a képző- és iparművészeti ágakról többen sikeresen felvételiztek a debreceni szakközépiskolákba.
Az iskola indulása óta 42 növendékünk aktív résztvevője ma is a zenei életnek. Közülük tizenketten voltak, illetve ma is iskolánk tanárai. A város tíz énektanára növendékünk volt. Tizennégyen tanulnak jelenleg zeneművészeti szakközépiskolában, illetve főiskolán. Az országos versenyekre tizenhat szakágban jutottak be növendékeink, köztük nívódíjak, aranyminősítések és helyezések. Iskolánk padjaiból kerültek ki amatőr zenészek, hangverseny látogatók és a könnyűzene, művelői, kedvelői, valamint öntevékeny zenei művészeti csoportok tagjai.
Az egység vezetője: Tanyi Zoltán
Az egység székhelye: Hajdúböszörmény, II. Rákóczi F. u. 31 Telefon: (52) 561-704
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.