A Bethlen Gábor Általános Iskola több mint száz éve szolgálja a város oktatásügyét. Az intézmény pedagógia minőségi céljainak szem előtt tartásával végzi munkáját. Ennek szellemében a tanulók nyolc év alatt ismerjék meg képességeiket és érdeklődésüknek, mentális jellemzőiknek megfelelő továbbtanulási területet válasszanak maguknak. A pedagógusok igyekeznek mindenkit képességeinek csúcsa közelébe eljuttatni.
Az iskola tanulóinak száma jelenleg 546 fő, melyből 44 hajdúvidi gyerek, akik 22 tanulócsoportban végzik munkájukat. A napközit és tanulószobai ellátást igénylők száma: 400 fő. A pedagógusok létszáma: 51 fő.
Az I. évfolyamban iskolaotthon-szerű munka folyik, a 2. és 3. évfolyam egy-egy osztályában pedig a ?Lépésről lépésre" programot alkalmazzák.
Az intézményben nagy hagyományai vannak a testnevelés oktatásának: negyed századdal ezelőtt tagozatos, jelenleg emelt szintű képzésben vesznek részt a gyerekek. A huszonöt év alatt számos szép sikert arattak az intézmény tanulói ezen a téren is.
ha nem jelenik meg a video, akkor kattintson a fenti képre
Az iskolában két idegen nyelv tanulására van lehetőség: negyedik osztálytól az angol és a német nyelvet sajátíthatják el a diákok tanórai keretek között, az alsóbb évfolyamokon pedig szakköri szinten. Fontos - a kor követelményeihez igazodva az informatika oktatása is.
Az intézmény egyik specifikuma a drámapedagógia oktatása, amely a tapasztalatok szerint nagyban hozzájárul a tanulók kommunikatív készségének fejlődéséhez, illetve a társas kapcsolatok javításához.
Az intézménynek több mint három évtizede szerez dicsőséget a jelenleg Tücsökhang nevet viselő énekkar. Ugyancsak öregbítette az intézmény és a város hírnevét is a több tucat hazai és nemzetközi elismerést szerzett képzőművész szakkör, amely még ma is működik, igaz már csak helyet biztosít számára az intézmény.
Az iskola vezetője: Rácz Mária
Az egység székhelye: Hajdúböszörmény, Tizenhárom vértanú u.1.
Tagintézete:: Hunyadi János Általános Iskola; Hajdúvid Telefon: (52) 229-453
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.