Az alapító okirat szerint 1940-ben kezdte meg működését. 2007 szeptembere igazi öröm volt a középkerti - zaboskerti felnőttek és gyerekek számára. Birtokba vehették az új, a XXI. századi elvárásoknak megfelelő iskolaépületet az Erdélyi utcán.
Jelen tanévben az intézménynek 458 tanulója van; 17 tanulócsoport működik. Délutáni időszakban 10 napközis és 2 tanulószobai csoportban készülhetnek a tanítványok a következő tanítási napra. 41 pedagógus foglalkozik a tanulókkal; a tanítók - tanárok mellett főállású iskolai könyvtárost, fejlesztő pedagógust, tehetségfejlesztő pedagógust, szabadidő - szervezőt, gyermek- és ifjúságvédelmi felelőst is foglalkoztatnak. Az intézményben 15 a technikai dolgozók létszáma.
A nevelő - oktató munka a pedagógiai program alapján folyik. 9 tanulócsoportban emelt szinten történik a testnevelés tantárgy oktatása. Csoportbontásban tanulják a gyerekek az idegen nyelvet, 5-8. évfolyamon a matematikát. Heti 10 órában tehetségfejlesztő, heti 36 órában fejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt a tanulók. A nevelő - oktató munka egyik kiemelt területe a tanulók környezeti és egészség nevelése 3-8. évfolyamon, ehhez az intézmény külön időkeretet is biztosít.
ha nem jelenik meg a video, akkor kattintson a fenti képre
A tanulók fakultatív foglalkozásokon vehetnek részt környezetünk és vizuális kultúra tárgyakból.
Népszerűek a szakkörök; különösen az informatika, rajz, kézműves, vöröskeresztes. A mindennapos testedzésre a sportköri foglalkozások biztosítanak lehetőséget; a legnépszerűbbek a labdajátékok. Van gyógytestnevelés is. A tanulók szabadidős programjainak szervezésében hatékonyan vesz részt az iskolai diákönkormányzat.
Az egység vezetője: Bodnár Margit
Az egység székhelye: Hajdúböszörmény, Erdély u. 37. Telefon: (52) 371-302; (52) 371-312
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.