A város főterének képét meghatározó, közel másfél évszázados épületének homlokzatára ez íródott:
?A tudományoknak emelte Hajdúböszörmény Város közönsége és a hajdú birtokosság."
Ebben az egy mondatban beszédes üzenetként szólal meg a kultúra és a tudomány továbbadását igénylő társadalmi elvárás, az iskolát teremtő és fenntartó polgári öntudat, a jövő biztosításáért érzett felelősség. A Bocskai István Gimnázium elődjének, a Református Kollégium tagiskolájaként működő a böszörményi partikula létezéséről 1621-től maradt fönn híradás. Több mint száz éve érettségit adó gimnáziumként a helyi értelmiség képzésének fontos bázisa. Bár szerepe és arculata az idők folyamán sokat változott, ma is generációk igazolhatják hagyományainak élő szellemiségét, a minél magasabb teljesítményre sarkalló fejlesztő szándékot. Az országnak szinte minden szegletében, az gazdaságnak és a közéletnek szinte minden szintjén találkozhatunk olyan emberrel, aki valamikor a hajdúböszörményi gimnáziumban végzett.
Tudósok, értelmiségiek, orvosok, jogászok, mérnökök és pedagógusok sora maturált itt. Sarkadi Nagy János, a református gimnázium utolsó igazgatója ?itt nevelkedett nemzedék-láncnak" nevezte a gimnázium padjaiban fölnevelkedő generációk sorát. A nemzedék-lánc folytatásában a közösségünk az évszázados hagyományokat jelenkor értékként vállalja, s arra törekszik, hogy az intézmény szellemét az értékőrzés, valamint az erre szervesen építő, előrelátó, értékteremtő újítás egysége határozza meg. Alapvető törvény által ránk bízott feladatunk az általános műveltséget megalapozó, valamint az érettségi vizsgára és a felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás. Minden igyekezetünk arra irányul, hogy tanulóink megszerezzék nálunk azt a tudást, amellyel képessé válnak az önálló tanulásra és munkavégzésre, és eredményesen szervezhetik életüket változó világunkban. A rendszerváltozáskor a város fenntartásában megmaradó intézmény a kilencvenes években szerkezetet váltott: a négyévfolyamos gimnáziumi oktatás mellett újraindult a nyolc évfolyamos képzel. Új, emelt szintű képzések honosodtak meg magyarból és történelemből, matematikából, informatikából és rajzból, a használható idegennyelv-tudás és az informatikai írástudás megszerzése érdekében nyelvi előkészítő évfolyamot indítottunk. Az érettségi utáni lehetőséget teremtettünk informatikai szakképzettség megszerzésére. A felnőttek számára angol nyelvet és felhasználói informatikát oktató esti tagozatos képzést szervezünk.
Az általános iskolák negyedik osztályosait a gimnázium NYOLC ÉVFOLYAMOS TAGOZATA várja. Ebben a képzésben a tanulók nyolc éven át készülnek az érettségi vizsga letételére. A nyolc év három egységre tagolódik: 5?6. évfolyamon a fő feladat az alapozás és a képességfejlesztés, kiemelt tárgyak az anyanyelv és irodalom heti 5 óra, a matematika heti 4-5 óra, idegen nyelv heti 4 óra. 6. osztályban kezdődik az informatika. 7?10. évfolyamon az alaptárgyak mellett bevezetődnek a természettudományos tantárgyak, a 2. idegen nyelv és a történelem lép be. A szakasz végén 1. idegen nyelvből és néhány más tárgyból lehetőség van előrehozott érettségi vizsgára. 11?12. évfolyamon az érettségire való felkészítés válik hangsúlyossá, magas a szabadon választható, emelt szintű oktatásra fordítható órák száma. Az oktató-nevelő munkát sajátos belső vizsgarendszer egészíti ki.
ha nem jelenik meg a video, akkor kattintson a fenti képre
Az általános iskolák nyolcadik osztályos tanulóit a NÉGY ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMUNK várja, ahol a tanulók négy, illetve öt éven át készülnek az érettségi vizsgára. Az angol és a német nyelvet emelt szinten, a felhasználói informatikát pedig magas óraszámban lehet tanulni NYELV ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMON. A kilencedik, nyelvi előkészítő hetente 12 óra idegen nyelv, 4 óra informatika, alapozó képzések a kötelező érettségi tárgyakból, gépírás, tanulásmódszertan. Ebben a képzésben a középiskolai tanulmányok a 13. évfolyamon véget Elsősorban a gazdaságtudományi és társadalomtudományi továbbtanulást segíti elő.
Hagyományos profiljaink a 9-10. évfolyamon egyes tárgyak magasabb szintű elsajátítását szolgálják, előkészítik a 11-12. évfolyamon kezdődő érettségi felvételi felkészítést. Ilyen a HUMÁN TAGOZAT a magyar és történelem iránt érdeklődő számára, ahol emelt óraszámban készítjük elő a felsőoktatásban a jogi és igazgatási, a bölcsészettudományi vagy éppen a társadalomtudományi képzési területen tovább tanulni szándékozó tanulókat. A RAJZ és VIZUÁLIS KULTÚRA TAGOZATON a felsőoktatásban a művészeti, művészetközvetítési képzési terület iránt érdeklődőket készítjük fel, de hasznosnak bizonyul a műszaki irányban továbbtanulók számára is. A műszaki, informatikai, természettudományos pályák iránt érdeklődőknek ajánljuk a MATEMATIKA és INFORMATIKA tagozatainkat.
Továbbra is biztosítjuk a normál gimnáziumi képzést, azoknak, akik még nem választottak szakirányt. Ugyanakkor nekik is lehetőségük van, csakúgy, mint a nyolc évfolyamos gimnáziumban, a nyelvi előkészítőn, valamint a 9?10. évfolyamos sajátos profil szerint tanulók számár, hogy a gimnázium utolsó két évfolyamán a továbbtanulás irányának megfelelő érettségi/felvételi felkészítésben vegyen részt. A kötelező érettségi tárgyakon (magyar, matematika, történelem, idegen nyelv), a felvételihez szükséges egyéb, választott tárgyakból is biztosítjuk mind a középszintű, mind az emelt szintű érettségire való felkészülést, így informatikából, biológiából, kémiából, fizikából, földrajzból, médiából, rajzból, testnevelésből, énekből. A felnőttek számára is szükséges lehet az érettségi vizsga teljes letétele vagy éppen egy-egy tárgyból való megszerzése. Ezt biztosítja a gimnázium ESTI TAGOZATA, amelynek belső követelményrendszere, időbeosztása megváltozott, rugalmasabban követi a tanulók igényeit. Az érettségivel rendelkezők számára ISKOLARENDSZERŰ SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAMON informatikai szakképesítések megszerzését tesszük lehetővé, míg tanulóink, illetve a felhasználói informatikai ismeretek iránt érdeklődők részére az európai számítógép-használói jogosítvány megszerzését biztosítja az ECDL-központunk. A szerkezeti megújulás sikerét igazolják a középiskola munka hosszabb időszakokat összehasonlító mutatói. A felsőoktatási felvételi arány az 1991-1995 közötti időszak az alig több mint 27%-os átlagáról a 2002-2006 közötti időszakra közel 70%-ra nőtt.
Az elmúlt években átalakult az érettségi rendszer. Az érettségi bizonyítvány ma már a felvételi vizsgát kiváltva útlevelet ad a felsőoktatás különféle képzési területein meghirdetett alapszakokra és osztatlan képzésekre. Egyre több közép- és valamennyi felsőfokú szakmai képzettség megszerzésének előfeltétele a sikeres érettségi vizsga. A pedagógiai szakmai munka színvonalát igyekszünk emelni programjainkkal, amelyekhez önállóan vagy pályázatokból biztosítunk forrást. Az idegen nyelv elsajátításához több, programunk is segítséget ad. Ilyen az évtizedek óta működő diákcsere kapcsolatunk a szászországi Gommern és a lubusei Zielona Góra középiskoláival. Tanulóink hol vendégként, hol vendéglátóként találkozhatnak német és lengyel társaikkal, gyakorolva az angol és a német nyelvet. Újabb keletű, de több éves múltra tekint vissza iskolai együttműködésünk a türingiai Arnstadt Herder-gimnáziumával az unió Socrates/Comenius programjában.
Jelenleg a szociális gondoskodás aktuális témáját dolgozzuk fel együtt az ausztriai Gurk középiskolájával. E kapcsolat bővítését jelzi, hogy a nemzetközi mobilitási program keretében az ausztriai város középiskolájában tölt három hónapot egy tanulónk. A Világ ? Nyelv program tette lehetővé az iskolai Dr. Molnár István könyvtár idegen nyelvi tanulóközponttá fejlesztését: 18 multimédiás számítógép, interakiív tábla, CD-k és DVD-k, nyelvkönyvek, a idegen nyelvű könyvek és folyóiratok biztosítják a sikeres tanórai és tanórán kívüli nyelvtanulást. Szintén e program segít az egyre nagyobb érdeklődést kiváltó orosz nyelv újbóli meghonosításához. Az angol nyelvoktatás sajátos programja a General Electric Foundation által támogatott Opening Doors-Nyíló Világ tehetséggondozó programunk. AZ ide bekerülő diákok a Fast English nyelviskola-tanáraitól üzleti angol-nyelvet tanulhatnak, valamint a GE Hungary munkavállalói mentorálják őket abban, hogy közelebbről megismerkedjenek a munka világával. A programot a Junior Achievement magyarországi alapítványa segíti önismereti, vállalkozói-gazdasági ismereteket terjesztő rendezvényeivel, üzletember-találkozókkal.
Az egész életen át tartó tanulás iskolai megalapozása érdekében kezdtük meg a kompetenciaalapú oktatás bevezetésének projektjét a Nemzeti Fejlesztési Terv Humán - erőforrás - Fejlesztési Operatív Programjának 3.1.3. kompenensében. A ma jellemző frontális és zömmel lexikális ismeretközlő eljárásokat fokozatosan igyekeznek tanáraink felváltani a változatosabb, kompetencia alapú nevelési, oktatási módszertannal. A módszertani változást a digitális kultúra oktatási eszközrendszerének alkalmazása kíséri. A hatékonyabb, változatosabb módszerek, a tanulás együttes, csoportos formái, gyakorlatias feladatok és játékok, több színesebb és látványos szemléltetés az interaktív táblával, a világháló és az infokommunikációs eszközök fokozottabb használata jellemzi ezeket az órákat. A program keretében tananyagcsomagokat, továbbképzéseket, valamint digitális eszközöket kapunk.
Minden félévben sajátos színt visznek a gimnáziumoktató munkájába a Debreceni Egyetem végzős tanárjelöltjei, akik vidéki tanítási gyakorlatukat végzik itt. A kölcsönös tanulás eredményességét mutatja, hogy a hallgatók szavazatainak köszönhetően a partneriskolák közül 2007-ben iskolánk lett az egyetem kiváló vidéki gyakorlóhelye. Közösségünk küldetését immáron 140 éve, Sillye Gábor óta senki nem tudta jobban újrafogalmazni. ?Miután meg vagyunk győződve, hogy elvész a nép, mely tudomány nélkül való, s ezért nekünk oda kell törekednünk, hogy a hajdú nép gyermekei egy jól rendezett iskolában jó hazafiakká, s hasznos és értelmes polgárokká neveltessenek" Ebben a szellemben igyekszünk gyorsan változó környezetben, gyorsan változó kihívásokkal szemben helytállni.
Az egység vezetője: Gyulai Sándor
Az egység székhelye: Hajdúböszörmény, Bocskai tér 12.
Telefon: (52) 229-368, (52) 229-788, (52) 561-165
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.