A Kincskereső Óvoda és Általános Iskola Hajdúböszörmény város peremkerületén a Déli-Lucernásban helyezkedik el, ezt a városrészt a 35-ös számú főút több kilométer hosszan mintegy levágja a várostól. Sajátos városrész ez a Déli-lucernásnak nevezett rész egyfelől viszonylagos zártság (és elzártság), az elhelyezkedés miatt. Sajátos a térség azért, mert az intézmény hatókörében élők között halmozottan jelentkeznek a szociokulturális hátrányok. A térség sajátossága az is, hogy itt él a cigányság zöme.
Az intézmény 1994-ben szervezetfejlesztés után alakult ki úgy, hogy egy szervezeti egységbe került az 5 csoportos óvoda és az iskola alsó tagozata, abból a meggondolásból, hogy 3-10 éves (kiscsoporttól 4. osztály végéig) gyermekek nevelése és oktatása egységes rendszerben, egymásra épülten történik. Osztatlan óvodai csoportokban a szakértői vélemény alapján kis létszámú osztályokban folyt a gyermekek nevelése. Az mindenképp nagy eredmény volt, hogy induláskor a körzetből eltérő tantervű iskolába kerülő 25%-os arány jelentősen lecsökkent, ma ez az arány nem rosszabb, mint az országos átlag.
Az intézménytől 150-200 m-re több száz fős cigány közösség él, így 2000-re szinte törvényszerűen bekövetkezett, hogy erős szegregációs folyamat kezdődött el az iskolában. Hosszú évek vitája volt, hogy az iskolázatlan mélyszegénységben élő többségben cigány gyermekek integrációja hogyan történjen.
A HEFOP 2.1.7 Deszegregáció Hajdúböszörményben pályázattal mutattak egy utat, hogy megtartva, beemelve a programba olyan szükségleteket, mint a tanoda.
ha nem jelenik meg a video, akkor kattintson a fenti képre
Kincskereső Óvoda és Általános Iskola funkcióváltással kapcsolatos tevékenysége:
? Megmaradt az 5 óvodai csoport de a Református Egyházzal és Debreceni Pedagógiai Főiskolai Karával, melyek jelenleg óvodát tartanak fenn, törekszünk rá, hogy teljes körű óvodáztatás révén a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek ne csak a Kincskeresőben jelenjenek meg.
? Nulladik osztályt francia mintára alakítottuk ki a 2007/2008. tanévtől kezdődően, melyhez 2 fő 2 diplomás óvónő-tanítónőt alkalmazunk.
? Csak 1. és 2. osztály maradt a négy helyett, mint a Közoktatási törvény alapján is megfogalmazott kezdő szakasz.
? Az 1-2. osztályban a gyermekek intenzív fejlesztése zajlik, megelőzve hogy a gyermek kisegítő, eltérő tantervű iskolába kerüljön. A 2. osztály után 3 konzorciumi iskolában folytatják a gyermekek tanulmányaikat.
? A gyermekek integrálása 3. osztálytól történt 2006/2007-es tanévben az akkori negyedik osztályosok már befogadó iskolába kerültek.
? A későbbiekben a 2. osztály után 3 konzorciumi iskolában (ezek az iskolák a következőkben mutatkoznak be) integrálódnak a gyermekek.
? A belső szegregáció felszámolása révén felszabadult két tanteremben került kialakításra a Tanoda (2006/2007 tanévtől), a Déli-lucernás településrész 5-8. osztályos tanulóinak továbbtanulásra való eredményesebb felkészítése céljából.
Az egység vezetője: Erdős Imréné
Az egység székhelye: Hajdúböszörmény, Esze Tamás u. 2-4.