2024. május 9., csütörtök |

Magas kontraszt

Testületi döntések

2019. január 24. 13:35 Hivatalos Szerző: H.F.I.

Összesen hat téma került a döntéshozók asztalára a mai, január 24-ei testületi ülésen. Elsőként a Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról, támogatásokról szóló rendeletet alkották újra a 2019-es esztendőre vonatkozóan.

Testületi döntések

A döntés értelmében az idei illetménykiegészítés mértékét felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselők esetében alapilletményük 30 %-ában, középfokú iskolai végzettségű köztisztviselők esetében alapilletményük 20%-ában állapították meg. Ehhez kapcsolódóan döntöttek arról is, hogy az önkormányzat pályázatot kíván benyújtani a belügyminiszter által meghirdetett kiegyenlítő bérrendezési alap támogatására. Majd a képviselők döntöttek a Szociális Szolgáltatási Központ infrastrukturális fejlesztéséhez kapcsolódó harmadik körös feltételes közbeszerzési eljárásával kapcsolatban. Ennek értelmében a kivitelezési munkákat a Tömb 2002 Kft. végzi majd nettó 61 millió forint értékben.

A testületi ülésen a grémium a továbbiakban arról is döntött, hogy az önkormányzati intézmények gázenergia vásárlására vonatkozó közbeszerzési eljárást az E.ON Energiakereskedelmi Kft. nyerte nettó 64 millió forint értékben.

Az ülés végén a Kinizsi téri lovaspálya helyszínének lehetséges alternatíváiról folytattak vitát a képviselők. A grémium határozatának értelmében a Széchenyi-középiskola és a Dr. Molnár István-intézmény közötti területet, a Hajdúsági EXPO helyszínét találták legalkalmasabbnak a majdani lovaspálya kialakításának.

 

Legfrissebb hírek

Kiss Attila polgármester tartott vezetői ügyfélfogadást

Május 8. 14:36

Előregisztráció a „Nyári diákmunka” programra!

Május 8. 13:18

Galériáinkból

Legénybúcsú EXTRA - díszelőadás

Programajánló

Madarak és fák napja

Ökoturisztikai Látogatóközpont

Május 10. 09:00

Évadnyitó veterán jármű találkozó

Fürdőkerti Rendezvény és Turisztkai Szabadidőpark

Május 11. 08:00

Látnivalók

Görög katolikus templom

Hajdúböszörmény

Táncoló hajdúk szoborcsoport

Hajdúböszörmény - Főtér