A Hajdúböszörményi Torna Egylet fejlesztései
2023. április 4. 16:39 Sport
A Hajdúböszörményi Torna Egylet fejlesztései témában tartottak sajtótájékoztatót a mai napon a Városi Sportcsarnok Oktató termében.
Komáromi Imre, a HTE elnöke köszöntötte a megjelenteket és részletezte a 2022-es évben elvégzett fejlesztéseket. Kiemelte, hogy az egyesület 100 éves múltra tekint vissza, és a jövőbeni céljuk, az utánpótlás képzés. Ismertette, hogy a fejlesztések a TAO forrásoknak köszönhetően valósulhattak meg, melynek összege megközelítőleg 300 millió forint. 2022-es év végéig megvalósult beruházások között említette a régi csarnok tetőszerkezetének újítását és annak napelemmel való felszerelését, a régi villámoshálózat és fűtésrendszer korszerűsítését, a környező területek rendezését, a műfüves labdarugópálya világításának felújítását, 200 férőhelyes mobil lelátó telepítését.
Kiss Attila polgármester kiemelte, mennyire fontos egy élhető város teremtése, melynek jelentős része, hogy minden sport tevékenységhez lehetőséget biztosítsunk, illetve fontos a gyerekek megszólítása. Hangsúlyozta, hogy minden fejlesztés a várost gazdagítja és a fejlesztések egyik fontos célja, hogy a fenntartási költségek csökkenjenek.
Fotó: Horváth Tamás
Legfrissebb hírek
Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma
Május 17. 13:45
A hajdúvidi vízműtelepen áramkimaradás történt
Május 17. 12:15
Galériáinkból
XV. Pródi Falunap és XIII. Térségi Fogathajtó Verseny
Programajánló
Illúzió Mesterei Hajdúböszörmény
Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház
Május 31. 16:00
Látnivalók