Baptista Imaház

Hajdúböszörmény országosan is jelentős protestáns gyülekezete a baptista egyházé. Ezen legfiatalabb gyökerű egyház megjelenése a századvég szociális problémáira és a református egyház megmerevedett szervezeti rendjére vezethetők vissza, tagjai is innen kerültek ki. 1887-ben még öt főből állt a gyülekezet, melyet ekkor már Bársony András vezetett, bemerítkezésük Derecskén történt. A kezdetben zaklatásokat is megélő gyülekezet létszáma 1894-ban már 98 tagot számlált; ekkor hívták meg prédikátornak Balogh Lajost, aki a hamburgi baptista akadémián tanult. Bársony András háza már kicsinek bizonyult a gyülekezeti alkalmak lebonyolítására, ezért a 1894-ban elhatározták, hogy imaházat fognak építeni.

Bársony eladta a Gyöngyvirág utcai házát és telket vett a Bocskai térre néző Hajdúkerület utcában. A gyülekezet tagjai vállalták, hogy vagyonuk tizedét az imaház építésére fogják adni. Az imaház alapkövét 1895. április 3-án tették le ünnepélyes keretek között. A kivitelezést Fenesi Sándor és Mihalka Lajos nagyváradi baptista építőmesterek végezték, a padokat Tarsony Gusztáv kisjenői asztalos készítette; az épület felavatása mindössze öt hónap múlva, október 13-án történt.

Az épület teremtemplom késő eklektikus – neoklasszicista stílusú, belsejében fakarzat fut, orgonával és bemerítő medencével is rendelkezik. Oldalához lelkészlak és kereszttel díszített kapu is csatlakozik, udvarán az élesdi testvérgyülekezet emlékműve található 2008-ból. A gyülekezet országos jelentőségű menházzal is rendelkezik Hajdúböszörményben, melyet 1910-ben építettek; valamint neves énekkart is működtet.

Legfrissebb hírek

Május 10. - A mentők napja

Május 10. 08:03

Kedves Lakosság! - Figyelem csalók

Május 9. 15:42

Galériáinkból

Természetvédelmi Nap - Fürdőkert

Programajánló

Nagy Antal könyvbemutató

Kertész László Városi Könyvtár

Május 14. 16:30

Díszpolgárok az orgonáért

Bocskai István téri református templom

Május 12. 18:00

Látnivalók

Hajdúböszörményi Tájházak

Hajdúböszörmény

Hajdúsági Múzeum

Hajdúböszörmény - Főtér