Hatósági Osztály

osztályvezető: Dr. Kovács Erzsébet

 

Osztályvezető bemutatkozása:

Egyetemi tanulmányaimat a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szak nappali tagozatán végeztem, ahol 2004-ben vehettem át diplomámat. 2007-ben Európa jogi szakjogász diplomát szereztem a Debreceni Egyetemen. A kötelező három év gyakorlatot követően jogi szakvizsgát tettem. 2004 óta folyamatosan a közigazgatásban dolgozom. A Hajdúböszörmény Polgármesteri Hivatalban kezdetben hatósági illetve jogi ügyintéző voltam, később a szociális és igazgatási csoport vezetője, majd a Hatósági Osztály vezetője lettem.

A Hatósági Osztályhoz tartozó ügykörök, feladatok:

Szociális és gyermekvédelmi ágazat:

  • rendszeres és rendkívüli települési támogatások (lakhatási támogatás, adósságcsökkentési támogatás, gyógyszertámogatás, eseti jellegű rendkívüli települési támogatás, időszakos rendkívüli települési támogatás, köztemetés, helyi utazási támogatás, szociális földprogramban való részvételt segítő támogatás) iránti kérelmek elbírálása, döntésre előkészítése
  • védendő fogyasztói igazolások kiadása
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, hátrányos/halmozottan hátrányos helyzet megállapítása iránti kérelmek elbírálása
  • szünidei gyermekétkeztetés szervezése
  • a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázattal kapcsolatos ügyintézési feladatok
  • környezettanulmányt készítése a társhatóságok megkeresése alapján

Igazgatási ágazat:

  • anyakönyvi igazgatással kapcsolatos feladat- és hatáskörök gyakorlása
  • országos és helyi választások/népszavazások lebonyolításában közreműködés, választási névjegyzék összeállítása, folyamatos vezetése, a választással kapcsolatos igazgatási és adminisztratív feladatok ellátása
  • címnyilvántartással kapcsolatos feladatok végzése
  • hatósági bizonyítványt kiállítása „az általános közigazgatási rendtartásról” szóló 2016. évi CL. törvény alapján
  • hirdetmények kifüggesztése
  • a termőföldekre vonatkozó elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlásával kapcsolatos kifüggesztési és ahhoz kapcsolódó egyéb feladatok ellátása
  • birtokvédelmi ügyek elbírálása, döntésre előkészítése
  • hagyatéki ügyekben vagyonleltár készítése
  • gyámsági, gondnoksági ügyekben vagyonleltárt készítése
  • díszsírhely adományozása tárgyában döntés-előkészítő feladatok ellátása
  • a telepengedélyek alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység esetében kérelmek elbírálása, hatósági eljárás lefolytatása, telepengedélyek kiadása
  • az üzleti célú szálláshely szolgáltatók nyilvántartásba vétele, a nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely szolgáltatással kapcsolatos feladatok ellátása
  • kereskedelmi tevékenységet folytatók nyilvántartásba vétele
  • zenés, táncos rendezvények engedélyezése

Környezetvédelmi ágazat:

  • Zaj- és rezgésvédelmi ügyekben az I. fokú hatósági feladatok ellátása

Intézmény fenntartói, működtetői feladatok:

  • az Önkormányzat által fenntartott nevelési intézmények alapításában, átszervezésében, fenntartásában, működtetésében való közreműködés
  • az Önkormányzat által fenntartott intézmények szervezeti és működési szabályzata, házirendje, szakmai dokumentumai jóváhagyásának előkészítése
  • óvodaköteles korú gyermekek nyilvántartása, óvodakötelezettség alóli felmentési kérelmek elbírálása, óvodai beíratás szervezése
  • a normatív állami hozzájárulások igénylésének összeállításához és elszámolásához az intézményi adatszolgáltatások biztosítása
  • kapcsolattartás a város közigazgatási területén működő valamennyi nevelési-oktatási, szociális, gyermekvédelmi, közművelődési, közgyűjteményi intézménnyel, szervezettel fenntartótól függetlenül
  • közművelődési megállapodás előkészítése továbbá a közművelődési és sport célú gazdasági társaságokkal kötött feladat-ellátási megállapodások teljesítésének figyelemmel kísérése

Építésigazgatási csoport – építéshatósági feladatok:

  • építési, összevont, bontási, használatbavételi és fennmaradási engedélyezési, továbbá
    az ezekkel összefüggő ellenőrzési és kötelezési eljárások lefolytatása,
  • építésügyi hatósági szolgáltatás nyújtása,
  • jegyzői hatáskörbe tartozó szakhatósági állásfoglalások kiadása telekalakítási és
    útépítési ügyekben,
  • felvonók és a mozgólépcsők engedélyezése,
  • engedély hatályának meghosszabbítása,
  • önkormányzati rendelettel elrendelt tilalomról, korlátozásról vagy ezek
    megszüntetéséről – a változtatási tilalom kivételével – az érintettek tájékoztatása,
  • jogutódlás tudomásul vétele,
  • talajvízkút létesítésének, használatbavételének és fennmaradásának engedélyezése,
  • használatbavétel tudomásul vétele,
  • közreműködés a településrendezési koncepció a település-rendezési tervek és
    helyi építési szabályzatok kialakításában,
  • veszélyhelyzet esetén építési tevékenység tudomásul vétele,
  • OTÉK-tól való eltérési engedélyezés,
  • az ingatlan házszáma, postacíme megállapítása,
  • hatósági bizonyítvány kiállítása,
  • jogszabályban előírt nyilvántartások vezetése és statisztikai adatok szolgáltatása.

 

Egyéb feladatok:

  • az országos, megyei és a városi kitüntetések és Hajdúböszörmény város díszpolgára cím adományozásával kapcsolatos előkészítő, szervező feladatok ellátása
  • egyes, önkormányzati vagy hivatali rendezvények lebonyolítása
  • az Oktatási és Művelődési Bizottság valamint a Népjóléti, Ifjúsági és Sport Bizottság üléseivel kapcsolatos adminisztratív teendők ellátása
  • az Önkormányzat által meghatározott ifjúsági és sportpolitikai célkitűzések érvényesülésének elősegítése, a Népjóléti, Ifjúsági és Sport Bizottság hatáskörébe tartozó támogatások odaítéléséhez kapcsolódó eljárás lebonyolítása 
  • az Esélyteremtő Munkacsoport üléseivel kapcsolatos adminisztratív teendők ellátása, a Helyi Esélyegyenlőségi Program végrehajtásával kapcsolatos koordinálás, a munkacsoport munkájának segítése
  • a Települési Értéktár Bizottság, az Idősek Tanácsa és a Bűnmegelőzési Tanács munkájának segítése, üléseivel kapcsolatos adminisztratív teendők ellátása
  • közreműködés a hazai és Európai Uniós támogatások elnyerésére – a szociális, a gyermekjóléti, gyermekvédelem, köznevelés és foglalkoztatás területén – kiírt pályázatok figyelemmel kísérésében, a pályázat kidolgozásában, az elnyert pályázat végrehajtásában
  • sajtóval való kapcsolattartás, az önkormányzat/hivatal munkájához kapcsolódó sajtórendezvények szervezése
  • statisztikai adatszolgáltatások teljesítése

Elérhetőségek

 

szoba

telefon

 

Hatósági Osztály

22

563-222

Bődiné Takács Éva

Rácz Gábor

23

563-223

Tóth Tamás csoportvezető

24

563-224

Dr. Kovács Erzsébet osztályvezető

25

563-225

Péterné Varga Éva ügykezelő

26

563-226

Szolnoki Lászlóné

27

563-227

Fábián Mária Magdolna

Varga Mártonné

28

563-228

Ignáth Szilvia

Bertalan Imre

29

563-229

Tóth Edit

30

563-230

Dr. Tulipán Rácz Ildikó

Molnár-Horváth Andrea